2017. március 3., péntek

4. fejezet ~ Aggodalom

Sziasztok. Tudom, baromi sokat késtem, de úgy érzem, felesleges a mentegetőzés, a sulira, vagy bármi másra hivatkozás, elvégre a lényeg ugyanaz: nem tudtam/akartam írni, így nem lett kész a fejezet. De most itt van, bár elég rövid lett a megszokottakhoz képest. Megpróbálok visszarázódni a havi egy részes rutinba, de nem ígérek semmit.
Puszillak titeket, és sajnálom. 
*****



 – Mi csak… - kezd bele Hee Jun, de inkább csak leintettem. Nem is voltam benne biztos, hogy hallani akarom-e.
 – Inkább csak hagyjuk. Elnézést kérek a faragatlanságomért, Horváth Kriszta vagyok, örvendek – fordultam Oh Yoon Joong felé mosolyogva, majd meghajoltam. Még mindig furcsa volt számomra ez a gesztus, de tudtam, hogy ha nem teszem, az tiszteletlenségnek számít.
 – Ah, igen. Örvendek – hajolt meg ő is, majd beállt közöttünk egyfajta kínos csend. A fiúk csámcsogását hallottuk csak a háttérből.
 – Szóval… Mennyire beszél koreaiul? – kérdezte végül, megtörve a némaságot.
 – Az alapokkal rendben vagyok, társalgási szinten már egész jól megy, bár a szókincsemre ráfér a bővítés – feleltem készségesen, majd a fiúkra néztem. – Srácok, lehet egy kérdésem?
 – Ja. – Kulturált kinyilatkoztatás volt, gratulálok, Hee Jun.
 – Nálatok normális dolognak számít, ha kifosztjátok a szomszéd hűtőjét? – A hangomba vittem egy kis élt, hogy azért érezni lehessen, mennyire nincs ínyemre a dolog.
 – Mármint a bandánál, vagy itt, Koreában? – kérdezett vissza Seung Jun, mire csúnyán néztem rá. Nagyon csúnyán. – Oké, nyugi, csak vicceltem. Elfelejtettünk bevásárolni, és mivel múltkor is olyan kedves voltál velünk, úgy gondoltuk…
 – Értem. Szóval, mert főztem nektek kaját, úgy gondoljátok, hogy önkényesen bejöhettek a lakásomba, hogy egyetek – vontam le a következtetést. Zavarodottnak tűntek, de azért bólintottak
 – Sajnáljuk, többet nem fordul elő. – Kezdem azt hinni, hogy Ji Hun a legértelmesebb a csapatban, annak ellenére, hogy neki is kellett egy kis idő, hogy felfogja, mit szeretnék tőlük hallani.
 – Köszönöm.
Pár pillanatra ismételten csend telepedett ránk, majd az órámra pillantottam. Nyolc óra.
 – Nem kellene indulnunk lassan? – kérdeztem a menedzserre nézve, mire ő csak bólintott. Kitessékeltem a fiúkat, bezártam az ajtót, majd végre elindultunk.

Kíváncsi voltam az új munkahelyemre, arra, hogy hogyan fogok remekelni, mint modell. Ugyan még csak egy próbafotózáson kellett túllennem, de eszméletlenül izgultam, jobban, mint az első napomon az egyetemen, vagy mint amikor elindultam Dél-Koreába.
Eleinte fogalmam sem volt, mit kezdjek magammal, csak a kezembe nyomtak pár ruhát, hogy öltözzek át, majd leültettek egy tükör elé, hogy kisminkeljenek. Furcsa volt, hiszen ezelőtt sosem viseltem ennyi sminket, mint most, de ránézve a tükörképemre, meglepett a végeredmény. A tusvonalam gyönyörűen ki volt húzva, ez alá pedig egy aranybarnás színű alapot festettek, kiemelve a kék íriszeimet. Szempilláim feketére lettek színezve, a szemöldökömet pedig minimális festékkel tették ívesebbé. Sosem láttam magam még ilyen szépnek.
 – Készen vagytok? – jött be az öltözőbe a menedzserem, mire mosolyogva pillantottam a sminkesre. Ő bólintott, én pedig átsétáltam a terembe, amit már berendeztek. A fények tökéletesek voltak, csak ámultam a felszereltségen. Ha csak egy próbafotózásra ennyire felkészülnek, vajon milyen lehet az igazi?
A gyors köszönés és bemutatkozás után neki is láttunk a munkának. Idegen volt számomra, hogy a kamerák előtt pózoljak, de elszántan csináltam, amit a fotós mondott. Vagy amit értettem belőle, tekintve, hogy gyakran olyan szavakkal dobálózott – ráadásul koreaiul – amiket nem igazán értettem. Mikor azonban zavarodottan rápillantottam, már szólnom sem kellett, azonnal lefordította angolra.
A végére egészen belejöttem az egészbe. Nem esett nehezemre újabb és újabb arckifejezések és testtartások felvétele, sokkal egyszerűbbnek tűnt, mint eleinte gondoltam, lezárásképp pedig még a fotókat is megnézhettük. Az első pár képen nagyon látszott az erőltetettség, de aztán egyre jobbak lettek, személyes kedvencem pedig a legutolsó lett. Meg is kértem a fotóst, hogy legyen szíves elküldeni nekem e-mailben. Ő beleegyezett, így leírtam a címem egy darab papírra. Ezután gyorsan átöltöztem, és már indultunk is.
Végül délután háromkor szabadultam a cégtől, így Yoon Joonggal megegyeztünk, hogy beülünk egy étterembe. Sokat beszélgettünk, élveztük az ételt, rengeteg dolgot megtudtunk a másikról. A kapcsolatunk, ha jobban belegondolok, nem indult zökkenőmentesen, hiszen reggel mindenféle bemutatkozás nélkül hagytam üldögélni a nappalimban, aztán jöttek a srácok, munka közben pedig sem időm, sem energiám nem volt újdonsült ismerősömmel csevegni.
Kiderült, hogy egész sok közös dolog van bennünk: mindketten szeretünk sorozatokat nézni és olvasni is, így hamar szóba jött a Trónok Harca. A kedvelt karakterek szempontjából eléggé ellentétes nézetekről tettünk tanúbizonyságot, így ezen elvitáztunk egy darabig, hogy ki, kit, miért szeret. Észre sem vettük az időt, csak akkor eszméltünk rá, amikor Seung Jun hívott, hogy mégis merre vagyok, mire azt válaszoltam, hogy rögtön indulok haza. Meglepetten konstatáltam, hogy már fél öt is elmúlott, de ezt a fajta időzavart betudtam az időeltolódásnak. A menedzserem még hazavitt, ott elköszöntünk egymástól, majd mindenki ment a maga útjára – ami nálam a lakásomat, neki pedig az otthonát jelentette.

Seung Jun a szállás előtt várt az utcán. Karba tett kézzel nézett rám, elég morcosnak tűnt. Hogy őszinte legyek, édesanyámra emlékeztetett, mikor először értem haza később a megbeszélt időpontnál. 
 – Mi a helyzet? – kérdeztem rámosolyogva, de nem viszonozta a gesztust. Csak meredten bámult rám, mintha dühös lenne, én pedig nem értettem az okát. – Mi a baj, Seung Jun? Történt valami?
 – Merre jártál? – A hangja is olyan volt, mint az ábrázata: mintha éppen leszidni készült volna egy rossz cselekedetért.
 – A menedzserrel beültünk enni és elrepült az idő. De miért vagy ilyen? Mi van veled? – kérdeztem ismét, hátha ezúttal végre választ is kapok.
 – Aggódtam érted. Egy próbafotózás általában egy délelőtt alatt lemegy, de te nem voltál itthon még háromkor sem. Azt hittem, hogy eltévedtél valamerre, elhagytad a telefonod, vagy valami hasonló szörnyűség történt.  
Tényleg eléggé kétségbeesettnek tűnt. Annyira aranyos volt, ahogy ott állt, az emberek elsétáltak mellette, és engem figyelt szúrós szemekkel.
 – Nagylány vagyok, nem kell rám folyton vigyázni. Lehet, hogy egy idegen országban vagyok, de nem veszélyesebb itt, mint bárhol máshol, szóval csak nyugi – villantottam rá a lehető legmeggyőzőbb mosolyomat. – Arra pedig igazán gondolhattál volna, hogy a menedzser hazahoz autóval, pláne így, hogy még nem ismerem annyira a környéket.
 – Tudom… - felelte halkan, mire rámosolyogtam. – De azért hadd aggódjak már miattad. Komolyan, te fordított helyzetben hogy reagáltál volna? – hányta a szememre.
 – Hát biztos nem így! – vágtam rá azonnal magabiztosan.
Persze, a fordított helyzet alapból elképzelhetetlen volt, elvégre rá figyelt a média, ő itt hírességnek számított, így tulajdonképpen felesleges volt akárcsak elképzelni a szituációt. Biztos voltam benne, hogy én nem aggódnék érte, elvégre olyan személlyel lenne el, aki felelősséggel tartozik érte. Biztonságban lenne, ahogy én is abban voltam.
 – Én azért elgondolkodnék rajta a helyedben – jegyezte meg halkan, majd hátat fordítva besétált az épületbe. Pár másodpercig csak a hátát bámultam, majd én is elindultam utána.  Ki tudja, lehet, hogy a többiek időközben megint a hűtőmet fosztják ki…


Köszönöm, hogy elolvastad! Kérlek, hagyj magad után nyomot, egy komment is már sokat segít!  

2 megjegyzés:

  1. Jajj, SeungJun, hogy egyelek meg.
    HeeJun, he, kultúráltabban nem megy? xD
    Imádom ezeket a majmokat.
    Ah, megérte várni, mégha rövidebb is lett, mint máskor uwu
    Türelemmel várom a következőt, mert még mindig imádom~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, és köszönöm, hogy írtál *-* Igyekszem a következővel, bár nem ígérek semmit. ^^"

      Törlés

Tinkerbells

Kiemelt bejegyzés

Pillangó a foldfényben - Hetedik fejezet

Szervusztok drága olvasóim - már ha vannak még ilyenek két hónap kihagyás után. Ismét hoztam nektek egy pillangót, és igyekszem majd kicsit...

Népszerű bejegyzések