2017. november 26., vasárnap

Pillangó a holdfényben - Ötödik fejezet

Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet, bár egy kicsit több kihagyással, mint terveztem. Kissé összecsaptak a fejem felett a hullámok mostanában, de itt van, megérkezett. Jó szórakozást hozzá, és kérlek, hagyjatok magatok után nyomot! 
*****

2017. november 3., péntek

Pillangó a holdfényben - Negyedik fejezet

Sziasztok, megint megjöttem az új fejezettel. Jó szórakozást hozzá! 
*****

2017. október 26., csütörtök

A legemlékezetesebb nap (Back Again OS)

Az egyetlen dolog, ami miatt végigdurciztam az esküvőnk előkészületét, az az volt, hogy a ruhán kívül semmit sem választhattam ki én, mindent Seungjun csinált.  Még a csokrot is. Igen, a csokrot is. Tökéletessé akarta nekem tenni ezt a napot, olyanná, amit sosem felejtek el. Egészen a ceremóniáig nem is láthattam semmit sem a teremből, sem a díszítésből, még a terítők színét sem tudtam.
Akármennyire is átkozódtam, bármennyit is veszekedtünk emiatt a szerelmemmel, azt kell, hogy mondjam, megérte. Mikor édesapám oldalán – még a rokonságomat is meghívta, és a repülőjegyüket is fizette, kész őrület – beléptem a terembe, minden gondot és aggodalmat elfelejtettem. Gyönyörű volt, mindent a kéknek különböző árnyalatai uraltak, mintha egy esős nyári éjszakában lennénk. A félhomályt, ami uralkodott, csak az oltárt kiemelő világítás törte meg, ahol párom már ott várt rám.
Az öltönye nem fekete volt, de nem is fehér. A díszítéshez öltözött, acélkék színű zakót és nadrágot viselt, amit mintha csak rá szabtak volna. Egyedül én öltöztem hószínű ruhába, valószínűleg még a meghívón is rajta volt, hogy senki más ne húzzon világosat. Kitűntem, és úgy éreztem, tényleg rólam szól ez a nap.
A tanúm Anett volt, melegen rám mosolygott, amikor odaértem mellé. Apa Seungjun kezébe helyezte az enyémet, de figyelmemet nem tudta elkerülni az a szúrós pillantás, amit még rá vetett, mielőtt megfordult és visszament a helyére.
Ahogy a szemébe néztem, elfeledkeztem mindenről. Hogy már tulajdonképpen több, mint egy éve együtt voltunk, a folyamatos vitáinkról, a körülöttünk lévő emberekről… Csak hárman léteztünk abban a pár, örökkévalóságnak tűnő pillanatban: Ő, én, és a szívem alatt hordott gyermekünk.
 - Park Seungjun, feleségedül fogadod az itt megjelent Horváth Krisztát? – kérdezte végül a pap, miután elmondtuk az eskünket. Csak mosolygott és mosolygott, mintha övé lenne a világ minden ideje. Nem válaszolt azonnal, és ezzel az idegeimre ment, még ha tudtam is, mit fog mondani.
 - Igen – nyögte ki végül, és láttam a szemeiben megcsillanni a könnyeket. A drágám elsírta magát, mielőtt én megtehettem volna.
 - Horváth Kriszta, fele… férjedül fogadod az itt megjelent Park Seungjunt? – Majdnem elnevettem magam, ahogy belebonyolódott a szövegbe, de ehelyett ügyet sem vetve rá mondtam igent.
Felhúztuk a gyűrűket, majd szenvedélyesen megcsókolt. A külvilág eltűnt számunkra, pontosan olyan volt, mint a legelső: szenvedélyes, érzelmekkel teli és boldog.

Sikerült életem legemlékezetesebb napjává tenni. Minden passzolt, egyetlen egy dolgot kivéve, ami csak jóval később esett le, amikor a képeinket nézegettem, öt hónappal később.
 - Park Seungjun! – kiáltottam fel iszonyatosan sípoló hangon.
 - Igen, szívem? Fáj a lábad? Masszírozzam meg? Vagy a kicsi rúgott? – csillantak fel a szemei, ahogy belépett a nappalinkba.
 - Komolyan abban a teremben esküdtünk meg, ahol a U táncos videóját forgattátok? – néztem rá dühösen, mire kínosan felnevetett.

 - Hát, tudod… Elég sokba került minden, szóval úgy gondoltam, legalább a termen spóroljunk… 

2017. október 22., vasárnap

Pillangó a holdfényben - Harmadik fejezet

Nem szívesen fűzök most hozzá semmit, csak jó szórakozást, és ne akarjátok Inseong halálát nagyon... 
*****

2017. október 1., vasárnap

Pillangó a holdfényben - Második fejezet

Sziasztok, megjöttem a folytatással!Nem tudom betartani, amit Kriszta kért tőlem az Epilógusban, ezért ne haragudjatok nagyon kérlek. Vagy haragudhattok, csak a fejemet hagyjátok a nyakamon, kérlek. Izé, akkor jó szórakozást, meg ilyenek. :D 
*****

2017. szeptember 25., hétfő

Pillangó a holdfényben - Első fejezet

Sziasztok! Nem tudom, mennyire emlékeztek a Back Again alatti nyílt utalásaimra, hogy egy nagyobb projekttel készülök, talán semennyire, sőt, lehet, hogy csak most találtál a blogomra. Ez most mindegy is, ugyanis megérkeztem az első fejezettel. Nem írok hozzá litániát, csak annyit még, hogy jó szórakozást, és a kommenteknek különösen tudok örülni! 
*****

2017. augusztus 16., szerda

Harcolni (Heejun&Youjin One Shot)

Nem is telt el sok idő az Epilógus óta, én meg már megint itt vagyok, bár ezúttal csak rövidkével jöttem. Igaz, hogy yaoi, de ettől függetlenül, remélem, tetszeni fog. Egyébként, mostantól - amellett, hogy ide fog felkerülni a Butterfly in Moonlight - a blog a KNK-s írásaim gyűjtőhelye lesz. Yaoi és heteró ficik egyaránt megtalálhatóak lesznek itt, egypercesek, folytatásos történetek formájában. De ennyit rólam, jó olvasást! 
*****

Az egyetlen dolog, amit tehettem, az az, hogy hagytam elmenni. Tudtam, hogy hiába harcolnék érte – nem vagyok elég jó neki. Ezt világosan a tudtomra adta, még ha nem is ezekkel a szavakkal.
Számomra ez volt az első meleg kapcsolatom, és sokkal, sőt, ezerszer jobban megkedveltem őt ez alatt az egy hónap alatt, mint bárki mást valaha. Olyan fontossá nőtte ki magát a szívemben, hogy még magam sem vettem észre, és ő lett a mindenem. Pontosan ezért fájt annyira, amikor azt mondta vége. Akkor sem mondtam semmit neki, azon kívül, hogy nem szeretném, ha ez a csapat kárára menne, így tegyünk úgy, mintha mi sem történt volna. Szenvedtem belül, de nem tehettem mást. Mellette akartam lenni, még ha csak barátként is.
Inseong, Seungjun és Jihun természetesen észrevették, hogy valami nem stimmel, de akkor már késő volt. Nem tudtunk mit kezdeni a kínos szituációkkal, amikor kettesben maradtunk, sokkal inkább viselkedtünk úgy egymással, mint az idegenek, noha már évek óta ismertük egymást.
Egészen addig a bizonyos pillanatig, amikor az éjszaka közepén belépett a szobámba. Tipikusan az a személy vagyok, aki minden apró zajra felébred, így már az ajtó nyílása felvert álmomból. Nem volt szükséges forgolódnom ahhoz, hogy lássam, ki jött be a hálóba. Nem mutattam jelét az ébrenlétemnek, csak feküdtem ott, félig lehunyt pillákkal, és próbáltam egyenletesen venni a levegőt, hogy ne vegyen észre semmit.
 - Tudod… - szólalt meg halknak, de érthetően. – Azt vártam volna, hogy majd harcolsz értem. Értünk. Hogy te majd átlátsz az olcsó színjátékon, és majd a szemembe mondod, hogy hülye vagyok, és hogy mégis hogy képzeltem, hogy elhagyhatlak. Te vagy az idősebb, neked kéne gondolkodnod. És tudod mit? Eszeveszettül vágytam arra, hogy megcsókolj, akár csak egyszer is, annak ellenére, hogy azt mondtam, várni szeretnék még vele. Tudom, én voltam a hülye. Végig én voltam az, aki miatt nem haladt semerre a kapcsolatunk. Én… Szeretlek, Youjin.

Mikor kiment, megdöbbenten ültem fel az ágyamon. Alig tudtam elhinni, hogy a lezajlott pár perc nem csak egy túlságosan szép álom volt. A szívem majd kiugrott a helyéről, ahogy próbáltam lenyugtatni a száguldozó gondolataimat.
Mondanom sem kell, aznap éjszaka nem aludtam többet. Csak forgolódtam, a lepedőmet és a takarót összegyűrve, hogy aztán hajnali ötkor kidobjon az ágy, és a felesleges energiáimat főzésen keresztül vezessem le. Mindenkinek ágyba vittem a reggelit, óvatosan felébresztettem őket, és kedves mosollyal indítottam a napjukat, még ha nem is voltak túl hálásak a hat órai kelésért.
Utoljára Heejunt hagytam, neki még egy szál vörös rózsát is a tálcájára tettem, akármilyen giccses és romantikus gesztus is volt. Ezzel akartam a tudomására hozni, hogy még ha nem is mutattam, hallottam a mondandóját, tudomásul vettem, és ha kell, harcolok érte.

Igazság szerint elég sokat gondolkoztam ezen, miután ott hagyott egyedül. Megéri nekem egyáltalán teperni utána? Mi lesz, ha megint pattan egyet az agya, és otthagy a szarban, úgy, hogy még jobban fájjon, mint az első alkalommal? Mi van, ha talál valaki jobbat, akivel jobban megéri együtt lennie? Mi van, ha csak játszadozik velem?
A kérdéseimre természetesen nem kaptam választ, de próbáltam megnyugtatni magam abban a pár órában, ami kelésig hátra volt. Így lyukadtam ki végül a konyhában.
 - Heejun, ébresztő – ráztam meg óvatosan a vállát, de válaszképpen a fejére húzta a takarót. – A többiek már mind ébren vannak, csak te alszol még. Heejun… - próbálkoztam tovább, de semmi válasz. Drasztikusabb módszerhez folyamodtam; lehúztam róla a takarót, majd közel hajoltam az arcához, és megcsókoltam. Erre bezzeg azonnal kinyílt a szeme.
 - Mégis mit művelsz? – kiáltott fel felháborodottan, az álmosságtól még kissé karcos hangon.
 - Amire – hogy is mondtad? – kérdeztem félig csak magamról. – Áh, igen. Amire eszeveszettül vágytál. Megcsókollak – villantottam rá vadóc mosolyt, majd megismételtem a korábbi cselekedetem.

 - Hihetetlen vagy. Egyszerűen hihetetlen… - dőlt vissza az ágyba egy hatalmasat nyögve. 

*****
Köszönöm, hogy elolvastad, véleményeket szívesen fogadok!  

Tinkerbells

Kiemelt bejegyzés

Pillangó a holdfényben - Ötödik fejezet

Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet, bár egy kicsit több kihagyással, mint terveztem. Kissé összecsaptak a fejem felett a hullámok m...

Népszerű bejegyzések